GYIK

GYIK

Gyakran Ismételt Kérdések

A MAVAMSZ természetesen egy rövidítés, a Magyar Veteránjárművesek Autonóm Muzeális Szövetsége. Korábban azonos rövidítés mellett a Magyar Veteránautós és Motoros Szövetség rövidítése volt, de néhány évvel ezelőtt a Szövetség Közgyűlése úgy döntött, hogy tevékenységét kiterjeszti minden járműre, így ma már csatlakozhatnak a Szövetséghez pl. a veterán hajókkal, repülőgépekkel vasúttal foglalkozó szervezetek, klubok, egyesületek.

A Szövetség az Alapszabály szerint működik, amely a www.mavamsz.hu honlapon megtalálható. Az Alapszabály alapján a Szövetség a muzeális járművek restaurálásával, gyűjtésével, fenntartásával, üzemeltetésével, kiállításával és versenyeztetésével foglalkozó vagy ezt aktívan támogató szervezetek és jogi személyek önkéntes tömörülésén alapuló országos szervezete.

Ennek alapján a Szövetség tagja lehet minden jogerős bírósági bejegyzéssel rendelkező klub, egyesület, szervezet, a tagságot a tagszervezetek tagjai alkotják. Az éves tagdíj minimális, mondhatni jelképes mértékű, tagonként 5.000.- forint, így pl. egy 10 fős tagszervezet éves tagdíja 50.000.- forint.

A tagság számos olyan előnnyel jár, amelyet néhány mondatban nehéz összefoglalni. Mindenek előtt a tagszervezetek és azok tagjai egy olyan közösség aktív tagjaivá válhatnak, amely elhivatott módon kíván tenni a kulturális, ezen belül a műszaki örökségünk védelme, fejlesztése és megismertetése érdekében. A tagság kedvezményesen vehet részt a Szövetség rendezvényein, első kézből, hírlevelek formájában kap információt a versenyekről, börzékről és egyéb rendezvényekről. Konkrét kedvezmény továbbá, hogy tagjaink járművei jelentős árengedménnyel kaphatják meg a FIVA vizsgát, erről bővebben a honlapunkról tájékozódhatnak. A MAVAMSZ jelentős érdekvédelmi tevékenységet is folytat, folyamatosan tartjuk a kapcsolatot minden olyan hivatallal, állami szervvel és szervezettel, amely akár a legcsekélyebb módon elő tudják segíteni közös célunkat, a veterán járművek felkutatását, megmentését, restaurálását és működtetését. A MAVAMSZ, mint a FIVA, a Nemzetközi Veteránjárműves Szövetség hazai kizárólagos képviselője szervezett kereteket biztosít mindehhez és mindenkit várunk sorainkba, akik az Alapszabály célkitűzésit magukénak érzik.

Azt, hogy egy jármű muzeális jellegű, vagy sem egyrészt jogszabályok határozzák meg, másrészt muzeális minősítő vizsgát, vagy a hazánkban kizárólag a MAVAMSZ által kiadható FIVA vizsgát kell teljesítenie. A muzeális jármű fogalmát a gépjárműadóról szóló 1991 évi LXXXII. törvény 188. §-a adja meg, ennek értelmében muzeális jellegű az a gépjármű, amelyet legalább 30 éve gyártottak, használata kizárólag a jellegével összefüggő célból történik, továbbá az eredeti műszaki jellemzőit nem változtatták meg, vagy annak megfelelően helyreállították.

A muzeális jellegű jármű a gyártási éve alapján a következő kategóriák valamelyikébe sorolható:  antik az 1905. év előtt gyártott jármű, veterán az 1905. évben és az azt követően 1919. év előtt, klasszikus I. jármű az 1919. évben és az azt követően 1931. év előtti jármű. Klasszikus II. kategória az 1931.évben 1946-ig gyártott jármű, majd jönnek a nosztalgia kategóriák, 1946. évben gyártottak 1961-ig nosztalgia I., 1961-ben és azt követően 1971-ig gyártottak nosztalgia II., majd az 1971 évben és az azt követően, de legalább 30 naptári évvel a minősítés éve előtt gyártott járművek a nosztalgia III. kategóriába sorolandó.  A muzeális minősítés szempontjából tehát elengedhetetlen, hogy 30 teljes, naptári évet betöltse a jármű.

Megjegyzendő még, hogy muzeális minősítő vizsgálat alapján a jármű abban az esetben minősíthető muzeális járműnek, amennyiben tehát a gyártási éve alapján valamely muzeális jármű kategóriába sorolható, műszaki kivitele megegyezik a gyártáskori jellemzőknek és műszaki, esztétikai állapota alapján alkalmas az adott típus muzeális szempontú bemutatására. A muzeális minősítés szempontjaival külön is foglalkozunk más kérdések kapcsán, de a MAVAMSZ honlapján is részletesen megismerhető.

 A kérdés egyszerre több problémát is felvet, de ha ismert az utolsó tulajdonos és a tulajdonjoga igazolható, ez egy kis utánajárással  még viszonylag könnyen megoldható feladat. A legfontosabb, hogy rendelkezik-e a jármű a régi, feltételezhetően szürke forgalmival? Amennyiben igen, abból megállapítható az utolsó bejegyzett, jogos tulajdonosa. Ha ez a személy elhunyt, nyilvánvaló, hogy megvásárolni csak az örökösétől van lehetőség, de az esetek döntő többségében a hagyatéki eljárásokban elfelejtik hagyatékoltatni  a régi, forgalomból már kivont járművet. Ekkor fel kell keresni az örökösöket és póthagyatéki eljárásban a forgalmi szerinti adatokkal át kell adni egy élő örökösnek a járművet, akitől már jogszerűen meg lehet vásárolni. A póthagyatéki eljárást alapesetben ugyanaz a közjegyző folytatja le, mint az alaphagyatékot. Tény, hogy ez ügyintézéssel, idővel és némi költséggel jár, de a jármű jogi helyzetének tisztázása érdekében mindenképpen javasolt. A majdani forgalomba helyezéskor ugyanis az okmányiroda – jogosan – megköveteli a „tulajdonosi lánc” sértetlenségét, vagyis azt, hogy tulajdonjogot csak tulajdonostól lehet szerezni.

Gyakori hiba még az adásvételek során, hogy „kézen-közön” többször cserél gazdát egy forgalomból kivont jármű. Ebben az esetben hiába vásárolják meg valakitől, aki mondjuk rendelkezik egy adásvételi szerződéssel, de semmi hivatalos nyoma nincs annak, hogy bejegyzett, nyilvántartott tulajdonosa lett volna valaha az adott járműnek. Ha ismert az utolsó hivatalos tulajdonos, bizony vissza kell menni odáig, ha pedig elhunyt, az örököst kell megkeresni és a fenti eljárást lehet és kell követni.

 A kérdés kettős, így a válasz is különböző tartalmú. Megvásárolni természetesen lehetséges, mint bármely ingóságot, és az adott jármű értéke, egyedisége alapján kell eldönteni, hogy érdemes-e, vagy sem. A vásárlástól ugyanis élesen különbözik e téren a forgalomba helyezés, ugyanis a hatályos jogszabályok alapján okmányok nélküli járművet, legyen az akár oldtimer, akár „átlagos” jármű, nem lehetséges.

Mindezt a „közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról” szóló 326/2011. (XII.28.) Kormány rendelet szabályozza.  A rendelet 42. §-a többek között kimondja, hogy jármű közúti forgalomban akkor vehet részt, ha forgalomba helyezték, vagy ideiglenes forgalomba tartását engedélyezték.  A járművet akkor lehet forgalomba helyezni, ha a tulajdonjog megszerzését eredeti okirattal vagy eredetivel megegyezőként hitelesített másolattal igazolták, vagy, ha az nem magyar nyelvű, annak hiteles, magyar nyelvű fordítását a forgalomba helyezési kérelemhez csatolták. Erre azért van szükség, hogy a hatóság, az okmányiroda meg tudjon győződni a tulajdonosi lánc sértetlenségéről. Tulajdonjogot ugyanis – alapesetként – csak tulajdonostól lehet szerezni. Ezzel a szigorú előírással a hatóságok azt kívánják elérni, hogy lopott, vagy más tisztázatlan hátterű járművek forgalomba kerüljenek. A fent hivatkozott kormányrendelet kimerítően tartalmazza egyébként a forgalomba helyezés minden feltételét, több helyen is nagy hangsúlyt fektetve az eredeti okmányokra.

Ezzel a törekvéssel természetesen a MAVAMSZ részéről is teljesen egyetértünk, de kívánatos lenne a szinte minden esetben egyedinek nevezhető oldtimer járművek sorsának rugalmasabb kezelése. Ennek érdekében a MAVAMSZ folyamatos tárgyalásokban van több hatósággal is, ha ez ismét eredményessé válik, azt azonnal közzé tesszük a honlapunkon. Azért írom, hogy ismét, mert az elmúlt években már voltak próbálkozások a könnyítés érdekében, pl. közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozat elegendő volt a tulajdonjog igazolására, de sajnos néhány visszaélésre is fény derült, így ezt a lehetőséget megszűntették.

Tudjuk, hogy a környező országok többségében könnyebb a helyzet, épp az osztrák, vagy a német példa felhasználásával is próbálunk e körben könnyítéseket elérni.

Ennek is számos összetevője van. Azt, hogy egy veterán jármű megvásárlása, hazahozatala, itthoni restaurálása stb., megéri-e, vagy sem, mindenkinek a saját döntése. Ezúttal a jogi és adminisztratív feladataival foglalkozunk.

Mindenek előtt elengedhetetlen, hogy tisztázottak legyenek a tulajdonjogi viszonyai a járműnek. Rendelkeznie kell az eredeti forgalmi engedéllyel, vagy valamely olyan eredeti okirattal, amelyből az utolsó külföldi tulajdonos kiléte megállapítható. Az okiratnak tartalmaznia kell azt is, hogy a járművet külföldön a forgalomból kivonták. A vásárlás alapvető okirati melléklete a számla, vagy adásvételi szerződés. Ha kereskedőtől vásárolunk, nyilvánvalóan számla kiállítására is sor kerül, magánszemély eladó esetén csak adásvételi szerződés az elfogadható, de oda kell figyelni arra, hogy eladóként az a személy szerepeljen, aki a forgalmi engedélyben tulajdonosként fel van tüntetve.

Fontos kedvezmény a veterán járművek esetében, hogy amennyiben muzeális minősítéssel kerül Magyarországon forgalomba helyezésre a jármű – tehát 30 teljes naptári évnél korábban gyártották – nem kell megfizetni a regisztrációs díjat.

Gyakori kérdés szokott lenni a vámkezelés is, de e körben nincs különbség az oldtimer és a normál járművek között. Az Európai Unióból behozott járművek vámmentesek, a harmadik országból származó járművek esetében van vámfizetési kötelezettség. De ha pl. az USA-ból behozott járművet bárhol, az Unión belül már vámkezelték, a Magyarországra történő behozalatakor ismételt vámkezelésre nincs szükség. Nem győzzük azonban hangsúlyozni, hogy a forgalomba helyezéshez a jármű eredeti, vagy hitelesített okirataira szükség van, ezért fokozott gondossággal kell a vásárlás során eljárni, nem csupán a jármű műszaki, esztétikai és egyéb jellemzői terén, hanem az okiratok körében is.

Minden, a járművekre vonatkozó előírást jogszabályok rendeznek, különösen igaz ez a hatósági jelzésekre. A „közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról” szóló 326/2011. (XII.28.) Kormány rendelet 60.§ /2/ bekezdése sorolja fel a különleges rendszámtáblákat, illetve azok kiadásának feltételeit. E szerint a közlekedési igazgatási hatóság az OT betűjelű különleges rendszámtáblát a Muzeális Minősítő Bizottság igazolása, továbbá a muzeális jellegű járműhöz a közlekedési hatóság által kiadott „Műszaki adatlap” alapján a Hivatal adja ki.  A Hivatal ebben az esetben a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala, Központi Okmányiroda, címe: 1133 Budapest, Visegrádi u. 110-112.

Lényeges tehát, hogy csak olyan jármű kaphat OT betűjelű különleges rendszámot, amely sikeres muzeális vizsgát tett, vagy a FIVA vizsgáját „honosították”.

A kérdés második felére egyértelműen pozitív választ tudunk adni, semmiféle időbeli, vagy helyhez kötött korlátozással nem jár az OT –s rendszám, jogszabályi korlátozás tehát nincs. Éppen ezért felelősséggel is jár annak használata, minden veterános társunknak fegyelmezetten, a közlekedési és egyéb jogszabályok betartásával kell azt használni, tudomásul véve, hogy nem mindennapi használatra való a járműve. Rendelkezni kell egy olyan önkontrollal, hogy pl. szélsőséges esetet említve nyilvánvalóan nem hajtunk rá az autópályára egy olyan járművel, amelynek a maximális sebessége kirívóan alacsony, még akkor sem, ha egyébként a forgalmi engedélyébe nincs korlátozás feltüntetve.

Az OT-s rendszám, pontosabban az alapját képező muzeális minősítés számos kedvezménnyel jár, pl. adómentességet biztosít, 5 éves műszalit kap a jármű és több biztosító is kedvezményes biztosítási feltételeket dolgozott ki.

A FIVA ugyancsak egy rövidítés, a Történelmi Járművek Nemzetközi Szövetségét jelenti, teljes francia neve: Fédération Internationale des Véhicules Anciens. Ez egy 1966-ban alakult nemzetközi szervezet, ma már valamennyi földrészről rendelkezik tagországokkal, elismert világszervezet. A világ bármely országában a történelmi jellegű és jelentőségű járművek felkutatását, megőrzését, restaurálását, használatát, valamint történeti dokumentálását célul tűző nemzeti szervezetek és szövetségek egységes nemzetközi szervezete.

A FIVA Magyarországon a MAVAMSZ részére adott nemzeti képviseleti jogot, ennek megfelelően a járművek FIVA-vizsgáját a MAVAMSZ saját szakembereivel végzi.

FIVA vizsgára a MAVAMSZ telefonszámán lehet jelentkezni (1/320-2057), a jelentkezéshez szükséges anyagokat a mavamsz@mavamsz.hu email címre kell elküldeni.