Concourse D'Elegance Balatonfüred

 by-jaguar.png

Kiírás

Jelentkezés:

A rendezvényen minden olyan személyautó és versenyautó rész vehet, amely 1984 előtt készült, eredeti vagy restaurált állapotban van és üzemképes, valamint olyan esztétikai állapotú, amelyet a rendezőség befogad, továbbá meg tud tenni legalább 8 kilométert önerőből.

Nem szükséges, hogy a nevezett jármű FIVA vagy MAVAMSZ minősítéssel, vagy műszaki vizsgával rendelkezzen. (a megteendő rövid városi körúton a szervezők által beszerzett külön engedély alapján rendszám nélkül is mehetnek az autók). Nem feltétel, hogy a nevező saját tulajdona legyen a résztvevő jármű. A jármű tulajdonjogát a rendezőség nem vizsgálja, de a nevező felel a jármű nevezésének jogtisztaságáért.

A járművek a gyári emblémákon és feliratokon (pl. típusjel) túl semmiféle reklámot, feliratot nem viselhetnek. Ez alól kivételt képeznek a versenyautók, amelyek az egyébként is rajtuk lévő feliratokat, reklámokat viselhetik.

Nevezés:

A nevező a nevezését a jelentkező személy és az autó adataival, valamint az autó öt irányból (előröl, hátulról és a két oldalról, valamint belsejéről) készült fényképek megküldésével teheti meg a honlapon megadott e-mail címre. Ez alapján a szervezők előválogatást végeznek (kiszűrik például a típusazonosságot, stb. - típusazonosság esetén az előbb beérkező nevezést fogadják el.) és a nevezőnek értesítést küld a befogadott autókról.

Ezt követően a befogadott nevezők Elfogadó Nyilatkozatot írnak alá a rendezvény szabályairól és a részvétel feltételeiről, valamint befizetik a nevezési díjat (ennek módjáról, mértékéről és esetleges visszatérítéséről lásd a nevezési díj fejezetet). A szervezők a résztvevő gépkocsik számát 30 darabban korlátozzák.

Nevezési határidők:

Jelentkezés az előválogatásra e-mailben: 2014. április 30.

Az Elfogadó nyilatkozat aláírása és a nevezési díj befizetése: 2014. április 30.

Nevezési díj:

A nevezési díj 50 000 Ft + áfa autónként. A nevezési díj a jármű őrzött garázsban való tárolását, a rendezvényterületen való őrzését, szakszerű portalanítását és két fő részére a welcome fogadáson, a szombati VIP lounge-ban nyújtott vendéglátó szolgáltatáson és a gálavacsorán való részvételt tartalmazza.

Amennyiben a nevező több személlyel szeretne részt venni a rendezvényen (családtagok, vendégek), erre a plusz főre jutó szolgáltatási díj, 15 000 Ft + áfa /fő befizetése után van lehetőség.

Lemondás:

A szoros határidő okából a nevezés után az esetleges nevezés esetén sincs mód a nevezési díj visszatérítésére. A plusz személy lemondása esetén, amennyiben ez máj 12.-ig megtörténik a kifizetett díj visszatérítésre kerül.

Megjelenés, dress code:

Balatonfüred szép, elegáns üdülőhely, melynek a jelenlegi színvonaláért a város vezetői és lakói az elmúlt években nagyon sokat dolgoztak és jelenleg is nagy figyelmet fordítanak rá. Kérjük a szépségverseny résztvevőit, hogy öltözékükkel is tiszteljék meg a várost és az ünnepséget. Ezért, valamint a világ gyönyörű részein megtartott Concours d’Elegance rendezvények szokásaihoz igazodva mi is öltözködési előírásokat teszünk (dress code). Ezzel igyekszünk Magyarországon is meghonosítani az igazi Concours d’Elegance-ot (mint az anno a budapesti ügetőn megtartott Concours d’Elegance-ok, a Villa d’Este, a Pebble Beach, a Schwetzingen, stb.), ami nemcsak a szép autókról szól, hanem a hozzájuk illő tulajdonosaikról is, az elegáns társasági életről és szórakozásról.

A tulajdonosoknak nem kell feltétlenül az autóik korához és stílusához öltözködniük, bár ez emeli az esemény fényét. A fentiek miatt a rendezvény során az alábbi ruházatot javasoljuk:

  • Péntek délután, a fogadáson és szombaton, napközben: elegáns, sportos elegáns (hölgyeknek kreatív elegáns nappali ruha, uraknak hosszú nadrág, zárt cipő, hosszú ujjú ing, esetleg zakó, vagy elegáns pulóver).
  • Szombaton este (gálavacsora, díjkiosztó): esti öltözet (hölgyeknek elegáns ruha, koktélruha, uraknak sötét öltöny). Bízunk benne, hogy egyetértenek ezzel, és megjelenésükkel is emelni fogják a rendezvény színvonalát.

Zsűri, elbírálás:

A díjakat az öttagú zsűri szavazatai nyomán ítélik oda. A zsűri tagjai közül kettő szakmai (műszaki szakértő és szakújságíró), kettő esztéta (képzőművész és műtárgyszakértő). A bírálatnál elsősorban az esztétikai megjelenés a mérvadó, és bár vizsgálni fogják az eredetiséget és a restaurálás szakszerűségét, minőségét is, de nem vizsgálják át az autókat az utolsó csavarig.

Odaítélik a Résztvevők díját is, amelyről maguk a nevezők döntenek. Ez a következőképen történik: Minden nevező leadja a szavazatát az 1., a 2. és a 3. helyezett autóra úgy, hogy a saját autójára nem szavazhat. A szavazatokat név vagy rajtszám megjelölésével kell leadni, melyeket a számlálók összesítenek és ellenőrzik, hogy a saját autójára nem szavazott senki (ha valaki ezt tette, az érvénytelen szavazat) és a végeredmény adja meg a helyezéseket. Közönségdíj is lesz, amelyet a nézők ítélnek oda, és a szponzorok is ajánlanak majd fel különdíjakat.

Részvételi feltételek:

  • Határidő előtti nevezés az előválogatásra.
  • A befogadó értesítés után az Elfogadó nyilatkozat aláírása és a részvételi díj befizetése.
  • A szervezők által megadott instrukciók pontos betartása.
  • A dress code követése.
  • A zsűri és a szavazók (közönségdíj, a szponzorok, a város díjai) döntéseinek elfogadása és annak tudomásul vétel, hogy ezen szavaztok nagyrészt szubjektív alapon meghozott döntések.
  • Az autók, a résztvevők nyilvános és szabad fotózásának, filmfelvételének és ezek nyilvános megjelentetésének elfogadása.
  • A fentiek be nem tartása esetén a szervezők figyelmeztetés után a résztvevőt kizárhatják a rendezvényről. Ebben az esetben a szervezők a részvételi díj nem jár vissza.

Reméljük, jó hangulatú, baráti, a közönség és a résztvevők legnagyobb megelégedésére szolgáló rendezvényben lesz részünk.

A Szervezők

 

mavamsz.png Fiva-Logo-Pantone.jpg  balatonfured-cimer.png  balatonfured-hu.png nyitott-balaton-logo.png